| Debrecenben mutatta be az EU a Fekete-tenger Programot |
 |
Népes nemzetközi vendégsereget fogadott 2007. december 13-14-én az Észak-alföldi régió központja, Debrecen.
Az EU Régiók Bizottsága Külügyi Bizottsága (továbbiakban: RELEX Bizottság) kihelyezett ülésének résztvevői között üdvözölt a régióközpont körülbelül százötven európai uniós tisztviselőt (Régiók Bizottsága-tagokat, európa parlamenti képviselőket, európai bizottsági képviselőket), valamint a Fekete-tenger program által érintett területek képviselőit.
Ez utóbbi csoport jelenlétének az ad különösen örvendetes apropót, hogy ez alkalommal mutatta be az Európai Bizottság egyik új kezdeményezését, az Ukrajnát és Romániát is érintő Fekete-tenger Programot.
Az Észak-alföldi régió meghívását azért is fogadták el, mert az ország keleti szegletén kiemelt fontossággal bírnak a határon átnyúló fejlesztések, hiszen régiónk két európai uniós tagországgal és – egyedüli régióként – Ukrajnával is határos. A régió e téren élen is jár, számtalan kezdeményezéssel büszkélkedhet. Az Észak-alföldi régió Kárpátalja megyével és az Észak-nyugat romániai régióval eddig is számos projekt megvalósításában működött közre, mivel fontosnak tartják, hogy a régiót alkotó megyéket az Európai Unió felé képviselő Regionális Fejlesztési Tanács kapocsként működjön közre a régiót övező határ menti területek kölcsönös előnyökre alapozott fejlesztésében.
A rendezényt az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Debrecen Megyei Jogú Város, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Külügyminisztérium támogatta.
Európai régiókon átívelő partnerség
A Perspektíva 2007-2013 INTERREG IIIC projekt
Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. fontosnak tartja, hogy az európai régiókban meglévő tapasztalat, tudás megismertetésével elősegítse az Észak-alföldi régió fejlődését, és az interregionális együttműködésbe bevonja a régió szereplőit.
A spanyol Valencia, a német Szász-Anhalt, a francia Centre és az Észak-alföldi régió a versenyképesség és fenntarthatóság témakörét választották legfontosabb együttműködési területüknek, és sikeresen pályáztak az ún. INTERREG IIIC Regionális keretművelet programra.
Az együttműködő régiók a program keretében pályázati alapot hoztak létre, melynek célja „mini” projektek finanszírozása pályáztatás útján az alábbi területeken megvalósuló fejlesztésekre:
• klaszterfejlesztés, K+F;
• humánerőforrás-fejlesztés a turizmus területén;
• régiómarketing, a média szerepe a regionális fejlesztésben;
• megújuló energiaforrások;
• hulladékgazdálkodás.
A projektalap teljes költségvetése 1 480 000 euró, amelyből az Észak-alföldi régió pályázói számára 600 000 euró állt rendelkezésre. A pályázati felhívásra 32 projekt érkezett be. A projekt Irányító Bizottsága 18 nemzetközi együttműködés keretében megvalósuló projektet részesített támogatásban....
(Részlet. A cikk teljes terjedelemben elolvasható : Ma & Holnap folyóirat VIII. évfolyam 1. szám)
2008.02.26.
Forrás: Ma & Holnap folyóirat VIII. évfolyam 1. szám
További cikkek a szerzőtől: |
| |
| |
| |
| Lépések a fenntartható fejlődés felé |
| |
| |
| |
| |
| |
| |
| Megújult a Duna-Dráva Cement beremendi gyára |
| |
| Fenntartható életmód és környezettudatos szemlélet gyermekkori kialakítása |
| |
| |